F�t-online


Aljas módszert alkalmaz egy politikai gazember Nyomtatás E-mail
  
2008. augusztus 12. kedd, 12:57

Az internetes kommentezés, fórumozás meglehetősen szabad műfaj, amelybe sok minden belefér. Egy adott honlap cikkeihez hozzászóló olvasók bátran, gyakran bárdolatlanul, sőt sértőn is véleményt nyilváníthatnak, egy-egy általuk kitalált nick mögé bújva. Más kérdés persze, hogy anonim módon, vagy egy kitalált név mögé bújva mekkora „bátorság” véleményt mondani, pláne másokat sértegetni, netán ordenáré kifejezéseket használni.

Sajnos, ez, éppen a szabad véleménynyilvánítás jegyében már általános a hazai honlapokon. Az viszont, ami az utóbbi napokban a fot-online.hu weboldalán tapasztalható, már annak a határát is jócskán átlépi: Fábry Béla nevével visszaélve, valaki bőszen írja véleményeit, amivel azt a látszatot kelti, hogy az alpolgármester ír bejegyzéseket a cikkek után. Erre a tényre az alpolgármester hívta fel a figyelmünket és egyidejűleg kérte, hogy tegyük közzé az általa megfogalmazott tiltakozást.

"Visszaélés a nevemmel

A politikai bűnözés sokféle formájával találkoztam már. Aki színpadra lép, kaphat tapsot is paradicsomot is, ez benne van a pakliban. De, bármi is legyen a nézők visszajelzése, saját teljesítményéért kapja az „elismerést”. Most viszont, valami egészen másról van szó. Valaki visszaél a nevemmel, nevemben küldözget olvasói hozzászólásokat a fot-online cikkeihez.

Fondorlatosan nem a teljes és pontos nevemet írja ki, de megtévesztésig hasonló név alatt jelenteti meg a saját véleményét, azt a látszatot keltve, mintha azt én, Fábry Béla (sz.: 1953.11.23) mondanám. A többi olvasó reagálásokból az is kiderül, ez a megtévesztés sikeres.

Tisztelt Olvasók!

A fot-online fórumán egy alkalommal, hónapokkal ezelőtt szóltam hozzá egy íráshoz. Már nem is emlékszem a szövegre, de annak egy elemére nagyon határozottan. Arra, hogy jeleztem: a fórum nem az én műfajom. Soha, azon az egy hozzászóláson kívül egyetlen fóti hírportál, egyetlen fóruma egyetlen írására sem reagáltam. Nem azért, mert leesne a gyűrű a kezemről, hanem azért, mert közéleti emberként elmondom a véleményemet nyilvános fórumokon, reagálok e fórumokon olyan észrevételekre, amikre érdemes reagálni. Az internetes fórumok maradjanak mások megszólalási lehetőségei. Amit viszont most alkalmaz valaki, az több mint visszaélés! Aljas szándékból elkövetett tudatos megtévesztés. A fórum olvasói előtt valaki úgy kívánna feltűnni, mintha én (FB, 53.11.23) reagálnék erre-arra. Ez a módszer a pitiáner bűnözők aljas eszköze. Olyanoké, akik nem merik vállalni magukat. Akik másokat szándékosan rossz színben kívánnak feltüntetni. Akik aljas eszközöket alkalmazva aljas célokat követnek. Akik tudják, becsületes eszközökkel semmilyen körülmény közepette nem érnének célt. Akiknek semmi és senki nem számít, ha aljas céljaik eléréséről van szó. Akik még a kromofágos locsolónál is mélyebben vannak.

Tisztelt Olvasók!

Kérem, ne engedjék megtéveszteni magukat. Amit eddig valaki, a nevemmel visszaélve elkövetett, bűncselekmény, a megfelelő jogi lépést ebben az ügyben megteszem. Remélem, minél hamarabb nyilvánosságra kerül, ki nyúlt ehhez az aljas eszközhöz.  Ugyanakkor végtelenül sajnálom, hogy a velem szemben álló politikai erők ilyen aljas módszerhez folyamodtak. Sajnálom, mert Önök e megtévesztés áldozatai. Azt gondolják b.fabry szövegeit olvasva, hogy a városi önkormányzat egyik képviselője, alpolgármestere reagál az olvasottakra, a hozzászólásokra, de nem. Nyílván ez a megtévesztés az aljas bűnöző célja. Én továbbra sem kívánok egyetlen cikkre, olvasói reagálásra válaszolni. Ez az aljasság viszont arra késztet, hogy az internetes lehetőségeket átgondolva közvetlenül, a visszaélés lehetőségét kizárva megjelenjek Fót város polgára előtt.

Amíg a megoldást megtalálom, türelmüket kérem.

Fábry Béla (1953.11.23.)
Alpolgármester"

Hozzászólások (17)Add Comment
 1 2 > 
2008.08.16. 
2008.08.16. 
2008.08.15. 
 1 2 > 

Szóljon hozzá Ön is!
Megírhatja hozzászólását itt

busy
 

Hirdetés

ÚJRA MEGNYITOTTUK

KORÁBBAN A DÓZSA GY. UTCÁBAN TÖBB MINT 15 ÉVE MŰKÖDŐ


KONYHAFELSZERELÉS ÉS HÁZTARTÁSI ÜZLETÜNKET

ÚJ HELYEN


FÓT DÓZSA GYÖRGY U. 52.

A TAKARÉKSZÖVETKEZET MELLETT

NYITVA TARTÁS:

H-P 9-17

SZ 9-12


VÁRJUK KEDVES RÉGI ÉS ÚJ VEVŐINKET

Zsombok Bt.

Színes számítógépházak
készítése

Airbrush festmények,
grafikai munkák

Modding kellékek
(színes ventilátorok)

Textil nyomtatás pólóra
(nagy tételben is!)

Számítógépek, alkatrészek
értékesítése

Számítógépek szervizelése
(házhoz is megyek)

Nyomtatók szervizelése

Szoftverek, operációs
rendszerek telepítése

Patronok, tonerek
töltése-értékesítése

Továbbá ugyanitt

Szobafestés, mázolás tapétázás.
Egy - két helyiséget is vállalunk!

Elérhetőség: + 36 (70) 222-6779

Kx1 zayiflamatr.net ile kilo derdine son ver. fantazi gecelerimi ozluyorsun sex magazasina gel. ideal kilonuza ZAYIFLAMA HAPLARI hapi ile ulasin. yeni videolar free porn izlenir. KURŞUN GEÇİRMEZ cam lokmancam.com.tr de ... erotik market sex shop kaliteli sex shop sitesi cinsel erotik shop kaliteli sex shop sitesi film germanyouporn.de watch. fantazi sexshop kaliteli sex shop sitesi erotik icerikli porn izleme adresi. saglikli seks shop kaliteli sex shop sitesi ucuz sex shop kaliteli sex shop sitesi ZAYIFLAMA hakkinda hersey sadece zayiflamavediyet.net de. erotik erotik market kaliteli sex shop sitesi seks market seks market kaliteli sex shop sitesi cinsel shop sex shop kaliteli sex shop sitesi arkadasinimi kaybettin arkadas arama derdine son ver. Free zimun.com watch online. xxx free tahgo.com online. tv ukebu.com watch. film porno watch. hayat dolu SAĞLIK ÜRÜNLERİ kaliteli SAĞLIK sitesi fantastik emanuelshop.com kaliteli sex shop sitesi Guncel geciktirici sitesi. zayiflama derdine son ZAYIFLAMA zayiflama hapinda olay. Good Movie xresim.com watch. Online film izle me adresi. Canli TV buuz.net izle. Free porn movie watch. xxx german porn tv.