F�t-online


ZÁRSZÁMADÁS 2009. év Nyomtatás E-mail
  
2010. július 01. csütörtök, 18:12

Csorba István, a PEB elnöke az alábbi felszólalásában értékelte az idei első rendes KT-ülésen, 2010. június 30-án (!) a tavalyi, azaz a 2009-es (!) zárszámadás előterjesztését!

Nagyon fontos az önkormányzat életében a zárszámadás tárgyalása, hiszen most vetünk számot az egész évi munkánkról. A zárszámadás tényszámai mutatják a gazdálkodásunk eredményeit, amire az adófizető városlakó is kíváncsi. Kíváncsi arra, hogy a város vezetése és elsősorban a város első embere miképpen, hogyan irányította a Képviselő–testület munkáját azon alpolgármestereivel, akiket feladatokkal bízott meg. Milyen szerződések jöttek létre, milyen fejlesztések valósultak meg az elmúlt évben és a gazdálkodás menetét hogyan teljesítette, irányítása alatt a Képviselő-testület?

Az intézmények működésével kapcsolatos észrevételek:

Az önkormányzati működési finanszírozás teljesítése, minden intézményünkben 90 % feletti volt. A likviditási problémák, mint azt a beszámolójukból megismerhettük érezhetően megszűntek. 2009. évben a kötelező és nem kötelező feladatokat magas szinten finanszírozta az önkormányzat, csak úgy, mint az önként vállalt feladatok ellátását. A támogatásban részesülő intézmények a költségvetésben előirányzott összegeket megkapták.

Sajnos intézményeinkben a bevételek elmaradását tapasztalhattuk, részint azért, mert az étkezési bevételek elmaradtak a tervezethez képest, főleg a normatív étkezési kedvezményben részesülök növekvő száma miatt. A bérleti díjjak sem úgy teljesültek, ahogy azt az intézmények a költségvetésükbe betervezték.

A 6/b. sz. mellékletből látszik, hogy a dologi kiadások a 11 intézményben összességében 1.655.000.- Ft-tal csökkentek. Ezen belül a Képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal dologi kiadásai csökkentek, a többi intézményé a 2009. évhez képest nőtt.

Az összesítő tábla szerint (2. oldal) az elvonható pénzmaradvány kötelezettséggel nem terhelt összege a 9. intézménynél: 42.450.000.- Ft.

Az önkormányzat pénzmaradványa 2009.évben: 1.256.442.000.- Ft.

Bevétel kiesést jelentett 2009. évben az önkormányzatnak:

Nem teljesült:

A telek és ingatlanértékesítésre tervezett bevétel: 162.273.000.- Ft. összegben.

Ezen bevétel Áfa tartalma, további: 32.093.000.- Ft összegben.

Fót város fejlődéséért Közalapítvány közcélú felajánlás: 15.560.000.- Ft előirányzata sem.

További 17.684.000.- Ft bevétel elmaradás keletkezett a lakossági és közmű hozzájárulások befizetésére tervezett előirányzaton.

7.677.000.- Ft bevétel elmaradás a mezőőri járulék bevételére tervezett előirányzaton.

Összességében: 235. 287.000. Ft

Ezek kiegyensúlyozására a kötvénykamat és más bevételi fedezetek szolgálnak.

Nem teljesült a Pénzügyi Intézkedési Tervben foglaltak közül pl.: a feladatfinanszírozás időbeni bevezetése, valamint a vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása sem. Ezek még csak tárgyalási szinten sem kerültek a Képviselő-testület elé!

(Kérem, hogy a zárszámadás tárgyalásának szószerinti jegyzőkönyve kerüljön csatolásként a HYPO BANK részére történő zárszámadási beszámoló mellé.)

A bevétel ekkora mértékű kiesése mellett, kérdezem, hogyan finanszírozható 90 % feletti mértékben bármelyik intézményünk, vagy mekkora összeggel támogassuk az önként vállalt feladatok között a FÖKE iskolát, többek között, vagy a dolgozóinknak miből fizessünk béremelést vagy cafeteria juttatást? És akkor még nem említettem a fejlesztéseket.

Most, ha nem lenne a kötvénykibocsátás által pénzforrásunk és annak kamatai, akkor ott tartanánk ahol 2006. évben! Működési és fejlesztési hiánnyal zárnánk az évet, sőt valószínű, hogy újabb pénzügyi csődbe kerülne a város. A Pénzügyi Intézkedési Terv figyelmen kívül hagyása, a bevételek elmaradása és az önként vállalt feladatok további ilyen irányú finanszírozása 2013-tól, az önkormányzat működésének átalakítása nélkül garantált a pénzügyi csőd! Hiszen a kötelezően ellátandó feladatok körét nem szűkítettük. Következésképp a stabilizációs intézkedéseknek azt a részét, amelyek mögött nem áll kiadáscsökkentés, csak akkor lehet hosszútávon fenntartani, ha ezt a feladatok átalakításával, az intézményhálózat racionalizálásával – beleértve a létszámcsökkentést is – támasztjuk alá. Ahogy belép a kötvénytőke - törlesztő részletfizetési kötelezettsége, és a meglévő rendszer pénzhiány miatt válik működésképtelenné, akkor az előbb–utóbb olyan feszültségeket teremtenek, amelyek újra a kiadások növekedését idézik elő.

Érdekességként:

-          Az önkormányzati lakásértékesítés:       Terv: 7.447.000.- Ft. Teljesítés: 0,0 %

-          Telek értékesítés:                                 Terv: 81.588.000.- Ft. Teljesítés: 0,0 %

-          Ingatlanértékesítés:                              Terv: 80.685.000.- Ft. Teljesítés: 0,0 %

Kinek a hibájából mondhatjuk, hogy a teljesítés 0,0 %?!

Kinek a feladata volt, hogy ezek a bevételek teljesüljenek?

Miért nem készültek előterjesztések? Miért nem tárgyalt erről a Képviselő-testület?

Ha ezeket a bevételeket nem teljesítjük, (mert nem is akarjuk!?), akkor a kiadási oldalt mért nem tervezzük másként és esetleg nem éppen népszerű intézkedésekkel a költségvetést úgy tervezzük, akár költségvetési módosításokban is, hogy a költségvetési mérlegünk egyensúlyban legyen, hiszen ezek az adatok a költségvetési módosításokban már ismertté váltak előttünk, ami ellen egyes képviselő-társaimmal szót is emeltünk.

A bevételekkel kapcsolatban azért azt is meg kell jegyezni, a zárszámadás 5. sz. melléklete szerint, hogy a helyi adók tekintetében az előirányzott: 1.130.545.000.- Ft helyett a tényadat: 1.417.904.-Ft. Ez + 287.359.000.- Ft.–t jelent, amiért az adócsoportot dicséret illet, de nem utolsó sorban azokat az adózó polgárokat, akik becsületesen eleget tettek adózási kötelezettségeiknek.

Köszönjük!

Kár, hogy ez az összeg szinte takarja az ingatlan kiesésből származó hiányzó bevételt!

A tervezett fejlesztések és beruházások alacsony mértékben (3,74 %) teljesültek, amelyek így nem mozdítják elő a város fejlődését és egyben bizonytalanná válik a közeledő kötvénytörlesztéshez szükséges források előteremtése.

Szeretném kiemelni a Garay iskola akadálymentesítéséhez „nyert” 25.000.000-. Ft-os pályázat politikai botrányként elhíresült kései kötelezettségvállalás teljesítését, ami miatt majdnem elbukta a város ezt az összeget.

Idézem a Fót a Tét: Fóti Szemle 2009. január 15-i számát:

Dr. Mádly Zsolt polgármester(-jelölt):

„A pénzszerzés egyik formája a sikeres pályázat. Ilyet (január 15-én) a jelenlegi vezetés nem tudott felmutatni.” (Kérdezem: ezek micsodák? 13 utca? Garay akadálymentesítés?……)

Kérdezem azt is, hogy a jelenlegi vezetés sikeres pályázatot fel tud-e mutatni??? ( Főtér-főutca?)

Miért nem ossza meg velünk a város vezetője az önkormányzat legfőbb népképviseleti szervével, a Képviselő–testülettel azon gondolatát, hogy miért nem írta időben alá a testület által jóváhagyott határozatot?

Vagy polgármester úr felfogása a demokráciáról azt jelenti, hogy a többségi akarat abban nyilvánul meg, hogy a többség fogadja el és vegye tudomásul az egyszemélyes akaratát?

Az 52.oldal 17/a melléklet „Egyéb működési célú pénzeszköz átadás”

Fóti Közszolgáltató Kft. költségvetési III. sz. módosításában 47.202.000.- Ft–ot tartalmaz. Ehhez képest – 11.607.000.- Ft. a 2009. évi tény. (35.595.000.- Ft.) A kötelezettségvállalás miért nem történt meg a költségvetésben előírt összegben?

Képviselő-testületi felhatalmazás kellett volna az összeg csökkentésére, csak úgy, mint a többi támogatásban részesülő intézmények esetében, illetve a pénzeszköz átadás változás összegeire. Megint csak az jut eszembe, hogy a Képviselő-testület nincs tájékoztatva a városban történő eseményekről! Nincs beszámoló az eltelt időszakról, nincsenek határozat-végrehajtási lejelentések lassan már egy éve!

Észrevételezte az összevont bizottság, hogy a 7/b. melléklet K.T. dologi kiadásai „21” soron (FÖKE iskola bérleti díja) összeg nem szerepel. Pénzkövetelés nincs, így 2010 évben a költségvetésben nem szerepelhet bérleti díjtartozás, hátralék.

Fontosnak tartotta még az összevont bizottság a könyvvizsgálói jelentés 2. oldal 2. pontját.

4.1. Az év végi zárlati munkák vizsgálatának tapasztalatai:

(3) Részletet olvasok fel:

„Vizsgáltuk az önkormányzatnál a fordulónap utáni eseményeket, továbbá a könyvvizsgálati kockázat értékelése során megállapítottuk, az eredendő kockázat szintje az évközi kötvénykibocsátásból adódó hosszúlejáratú kötelezettségek (tőketörlesztések, kamat) azok árfolyamváltozásainak hatása, valamint az ingatlankataszter átértékelésével kapcsolatosan magas!”

Az én részemről a kötvénnyel kapcsolatos előtörlesztés lehetőségéről ezután a vélemény után elgondolkodok.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
kissebb | nagyobb

busy
 

Hirdetés

ÚJRA MEGNYITOTTUK

KORÁBBAN A DÓZSA GY. UTCÁBAN TÖBB MINT 15 ÉVE MŰKÖDŐ


KONYHAFELSZERELÉS ÉS HÁZTARTÁSI ÜZLETÜNKET

ÚJ HELYEN


FÓT DÓZSA GYÖRGY U. 52.

A TAKARÉKSZÖVETKEZET MELLETT

NYITVA TARTÁS:

H-P 9-17

SZ 9-12


VÁRJUK KEDVES RÉGI ÉS ÚJ VEVŐINKET

Zsombok Bt.

Színes számítógépházak
készítése

Airbrush festmények,
grafikai munkák

Modding kellékek
(színes ventilátorok)

Textil nyomtatás pólóra
(nagy tételben is!)

Számítógépek, alkatrészek
értékesítése

Számítógépek szervizelése
(házhoz is megyek)

Nyomtatók szervizelése

Szoftverek, operációs
rendszerek telepítése

Patronok, tonerek
töltése-értékesítése

Továbbá ugyanitt

Szobafestés, mázolás tapétázás.
Egy - két helyiséget is vállalunk!

Elérhetőség: + 36 (70) 222-6779

Kx1 zayiflamatr.net ile kilo derdine son ver. fantazi gecelerimi ozluyorsun sex magazasina gel. ideal kilonuza ZAYIFLAMA HAPLARI hapi ile ulasin. yeni videolar free porn izlenir. KURŞUN GEÇİRMEZ cam lokmancam.com.tr de ... erotik market sex shop kaliteli sex shop sitesi cinsel erotik shop kaliteli sex shop sitesi film germanyouporn.de watch. fantazi sexshop kaliteli sex shop sitesi erotik icerikli porn izleme adresi. saglikli seks shop kaliteli sex shop sitesi ucuz sex shop kaliteli sex shop sitesi ZAYIFLAMA hakkinda hersey sadece zayiflamavediyet.net de. erotik erotik market kaliteli sex shop sitesi seks market seks market kaliteli sex shop sitesi cinsel shop sex shop kaliteli sex shop sitesi arkadasinimi kaybettin arkadas arama derdine son ver. Free zimun.com watch online. xxx free tahgo.com online. tv ukebu.com watch. film porno watch. hayat dolu SAĞLIK ÜRÜNLERİ kaliteli SAĞLIK sitesi fantastik emanuelshop.com kaliteli sex shop sitesi Guncel geciktirici sitesi. zayiflama derdine son ZAYIFLAMA zayiflama hapinda olay. Good Movie xresim.com watch. Online film izle me adresi. Canli TV buuz.net izle. Free porn movie watch. xxx german porn tv.