F�t-online


Átadták az M31-es autópályát – kormányzati képviselet nélkül Nyomtatás E-mail
  
2010. július 26. hétfő, 17:39

M31-M3Ma a késő délutáni órákban nyitották meg a forgalom számára az M31-es autópályát, amely az M0 útgyűrű és az M3 autópálya közötti összeköttetést biztosítja. Az M31 mintegy 15 kilométerrel rövidíti le azt a távolságot, amelyet eddig csak az M3-M0 csomópontján keresztül lehetett megtenni. Így például aki Gyöngyös felől tart a Ferihegyi repülőtérre, ennyivel rövidebb úton érheti el azt. Ezzel az M0-s keleti szektorában a napi 50 ezer járműves forgalom a felére csökkenhet. Az új szakasz használatáért nem kell autópályadíjat fizetni, de a korábbi hírekkel szemben az M3-as Gödöllő és Pest között fizetős marad.

Pedig a térségben élők Fóttól Gödöllőig elsősorban azért várták különösen az M31 átadását, mert ettől remélték a települések átmenő forgalmának csökkenését. Ugyanis ha az eddigi szabályozásból indulunk ki, akkor az elkerülő szakaszon belülre kerülő Gödöllőig tartó M3-as szakasznak ingyenesé kellene válni, ami Veresegyházától Isaszegig arra ösztönözné az autósokat, hogy a régi 3-as főút, vagy Fót helyett az M3-ason közelítsék meg a Fővárost. De mielőtt ezt a kérdést kiveséznénk, nézzük meg egy kicsit közelebbről legújabb autópályánkat.

A közlekedők számára ingyenesen használható M31 gyorsforgalmi út közvetlen közúti kapcsolatot teremt az M0 keleti szektora és az M3 autópálya gödöllői forgalmi csomópontja között. Az újonnan megépült autópálya elsősorban az Északkelet-Magyarország felé irányuló tranzitforgalom levezetését segíti elő, valamint tehermentesíti az M0 útgyűrű Csömör-Árpádföld közötti szakaszát. A 12,4 km hosszú autópálya kivitelezője a „C-H M31” Konzorcium volt. (konzorcium vezető: Colas Hungária Zrt., konzorcium tagja: HÍDÉPÍTŐ Zrt.) Az építés szerződéses összege nettó 21.790.259.508 Ft, amit az Európai Unió 85 százalékosan támogatott, a Kohéziós Alapon keresztül.

A jövőben az M0 útgyűrű keleti szektorának 54,2 km szelvényénél, az M3-as Gödöllői csomópont 26,4 km szelvényénél, illetve a 3-as úti csomópontban, a 3. számú főút 25,5 km szelvényénél lehet majd le- és felhajtani az M31-esre. Az autópályán 130 km/h megengedett legnagyobb sebességgel lehet majd közlekedni, kivéve a táblákkal jelzett szakaszokat, ahol 90 - 110 km/h sebességkorlátozást kell betartani.

A beruházás átadásával csökkenni fog a környező településeken az áthaladó forgalom, ezáltal lakhatóbb, élhetőbb lesz a régió. Ezért is volt az esemény jelentőségéhez képest méltatlan a mai átadó ünnepség. Nem csak rövidsége miatt (mindössze 10 percig tartott a ceremónia), hanem az is nehezen magyarázható, hogy a kormányzat, az illetékes minisztérium egyetlen képviselőjének sem volt fontos, hogy a „zemberekér” épült út átadásán személyesen is részt vegyen. Az MFB, a NIF, az ÁAK és a beruházó Colas vezérigazgatója azután gyorsan lezavarta a „bulit”. No, nem a Schamschula György-féle ökörsütéses, Koltai Gábor rendezte félkész autópálya-avatások felélesztését sírjuk vissza. Az is igaz, hogy nem sok gyakorlata van az autópálya-átadásban a Fidesznek, hiszen 1998 és 2002 közötti regnálásukkor 1 kilométernyi sztrádát sem sikerült építeniük, de ez a részvétlenség leginkább azt üzeni: ez nem a mi autópályánk…

A tavaszi választási kampány során Fábry Béla és Fogarasiné Deák Valéria szocialista országgyűlési képviselő-jelöltek a Tó-Vendéglőben rendezett sajtótájékoztatójukon azt jelentették be, hogy „a Gödöllőt elkerülő. ingyenes M31-es autópálya átadása után a jelenlegi szabályozás alapján az M3-as Budapest-Gödöllő közötti szakaszát is ingyenesen használhatják majd az autósok.” Fábry Béla természetesen emlékszik a március 25. rendezvényen elhangzottakra, és arra is, hogy a fentieket még egy mondattal kiegészítették, amely így hangzott: „Az MSZP képviselői nem szándékoznak változtatni ezen a szabályozáson és remélik, hogy más politikai erők sem tervezik azt”. Úgy tűnik, jó volt a megérzésük, mondja Fót alpolgármestere, mert most mintha pontosan ez következne be, vagyis az, hogy „a jogszabály szavait másként értelmezi az új kétharmados kormányzati hatalom”!

M31 térkép

Gödöllő-3-as főút comópontEgy híd a 12-bőlM31A Kerepesi-pihenőAz avatókSzalag vágás Az egyik viadukt3-asfőúti csomópont

Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
kissebb | nagyobb

busy
 

Hirdetés

ÚJRA MEGNYITOTTUK

KORÁBBAN A DÓZSA GY. UTCÁBAN TÖBB MINT 15 ÉVE MŰKÖDŐ


KONYHAFELSZERELÉS ÉS HÁZTARTÁSI ÜZLETÜNKET

ÚJ HELYEN


FÓT DÓZSA GYÖRGY U. 52.

A TAKARÉKSZÖVETKEZET MELLETT

NYITVA TARTÁS:

H-P 9-17

SZ 9-12


VÁRJUK KEDVES RÉGI ÉS ÚJ VEVŐINKET

Zsombok Bt.

Színes számítógépházak
készítése

Airbrush festmények,
grafikai munkák

Modding kellékek
(színes ventilátorok)

Textil nyomtatás pólóra
(nagy tételben is!)

Számítógépek, alkatrészek
értékesítése

Számítógépek szervizelése
(házhoz is megyek)

Nyomtatók szervizelése

Szoftverek, operációs
rendszerek telepítése

Patronok, tonerek
töltése-értékesítése

Továbbá ugyanitt

Szobafestés, mázolás tapétázás.
Egy - két helyiséget is vállalunk!

Elérhetőség: + 36 (70) 222-6779

Kx1 zayiflamatr.net ile kilo derdine son ver. fantazi gecelerimi ozluyorsun sex magazasina gel. ideal kilonuza ZAYIFLAMA HAPLARI hapi ile ulasin. yeni videolar free porn izlenir. KURŞUN GEÇİRMEZ cam lokmancam.com.tr de ... erotik market sex shop kaliteli sex shop sitesi cinsel erotik shop kaliteli sex shop sitesi film germanyouporn.de watch. fantazi sexshop kaliteli sex shop sitesi erotik icerikli porn izleme adresi. saglikli seks shop kaliteli sex shop sitesi ucuz sex shop kaliteli sex shop sitesi ZAYIFLAMA hakkinda hersey sadece zayiflamavediyet.net de. erotik erotik market kaliteli sex shop sitesi seks market seks market kaliteli sex shop sitesi cinsel shop sex shop kaliteli sex shop sitesi arkadasinimi kaybettin arkadas arama derdine son ver. Free zimun.com watch online. xxx free tahgo.com online. tv ukebu.com watch. film porno watch. hayat dolu SAĞLIK ÜRÜNLERİ kaliteli SAĞLIK sitesi fantastik emanuelshop.com kaliteli sex shop sitesi Guncel geciktirici sitesi. zayiflama derdine son ZAYIFLAMA zayiflama hapinda olay. Good Movie xresim.com watch. Online film izle me adresi. Canli TV buuz.net izle. Free porn movie watch. xxx german porn tv.