F�t-online

Autó, motor

M3-as: Polgármesterek kérik, hogy legyen díjmentes az M31-es és M0-ás közötti szakasz Nyomtatás E-mail
  
2010. augusztus 04. szerda, 12:30

Az M3-as autópálya M31-es és M0-s közötti szakaszának díjmentessé tételét kéri Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől a gödöllői kistérség 12 polgármestere. A levél szerint a gödöllői kistérség települései örömmel vették az M31-es autópálya múlt heti átadását, de úgy látják: mivel az M3-as autópálya Gödöllő és főváros közötti szakasza része a Budapest körüli autópálya-gyűrűnek, az M3-ast a két város között ingyenessé kellene tenni. Ehhez kérik a nemzeti fejlesztési miniszter segítségét.

Bővebben...
 
Átadták az M31-es autópályát – kormányzati képviselet nélkül Nyomtatás E-mail
  
2010. július 26. hétfő, 17:39

M31-M3Ma a késő délutáni órákban nyitották meg a forgalom számára az M31-es autópályát, amely az M0 útgyűrű és az M3 autópálya közötti összeköttetést biztosítja. Az M31 mintegy 15 kilométerrel rövidíti le azt a távolságot, amelyet eddig csak az M3-M0 csomópontján keresztül lehetett megtenni. Így például aki Gyöngyös felől tart a Ferihegyi repülőtérre, ennyivel rövidebb úton érheti el azt. Ezzel az M0-s keleti szektorában a napi 50 ezer járműves forgalom a felére csökkenhet. Az új szakasz használatáért nem kell autópályadíjat fizetni, de a korábbi hírekkel szemben az M3-as Gödöllő és Pest között fizetős marad.

Bővebben...
 
Eddig tízezer átszerződött MÁV ÁBE biztosított Nyomtatás E-mail
  
2008. augusztus 06. szerda, 08:18

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közel tízezer olyan, a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) biztosítottról tud, aki rátalált új gépjármű-felelősségbiztosítójára, a biztosítási alkuszok mintegy 25 ezer átszerződöttről beszélnek.

Bővebben...
 
Új BMW3 az autópiacon Nyomtatás E-mail
  
2008. augusztus 02. szombat, 22:10

Megújul a BMW 3-as sorozata, amely évek óta a világ legnépszerűbb prémium modellek közé tartozik. Jellemzője a célzott design-fejlesztés, az utastér további finomítása, az opcióként rendelhető BMW iDrive kezelési koncepció új generációja, az átdolgozott motorkínálat, illetve számos innováció a hajtástechnika a biztonság és a kényelem területén.

Bővebben...
 
A háromágú csillag meghódította a világot Nyomtatás E-mail
  
2008. augusztus 01. péntek, 21:56

A legendás autómárka a Mercedes, már több, mint száz éve  járja az utakat. Karl Benz, a karlsruhei illetőségű mérnök 1883-ban Mannheimben alapította meg a Benz és Társa Rajnai Gázmotorgyárat. Három évvel később innen indult útjára a világ első autójaként számon tartott Benz-féle motorkocsi.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 5

Hirdetés

ÚJRA MEGNYITOTTUK

KORÁBBAN A DÓZSA GY. UTCÁBAN TÖBB MINT 15 ÉVE MŰKÖDŐ


KONYHAFELSZERELÉS ÉS HÁZTARTÁSI ÜZLETÜNKET

ÚJ HELYEN


FÓT DÓZSA GYÖRGY U. 52.

A TAKARÉKSZÖVETKEZET MELLETT

NYITVA TARTÁS:

H-P 9-17

SZ 9-12


VÁRJUK KEDVES RÉGI ÉS ÚJ VEVŐINKET

Zsombok Bt.

Színes számítógépházak
készítése

Airbrush festmények,
grafikai munkák

Modding kellékek
(színes ventilátorok)

Textil nyomtatás pólóra
(nagy tételben is!)

Számítógépek, alkatrészek
értékesítése

Számítógépek szervizelése
(házhoz is megyek)

Nyomtatók szervizelése

Szoftverek, operációs
rendszerek telepítése

Patronok, tonerek
töltése-értékesítése

Továbbá ugyanitt

Szobafestés, mázolás tapétázás.
Egy - két helyiséget is vállalunk!

Elérhetőség: + 36 (70) 222-6779

Kx1 zayiflamatr.net ile kilo derdine son ver. fantazi gecelerimi ozluyorsun sex magazasina gel. ideal kilonuza ZAYIFLAMA HAPLARI hapi ile ulasin. yeni videolar free porn izlenir. KURŞUN GEÇİRMEZ cam lokmancam.com.tr de ... erotik market sex shop kaliteli sex shop sitesi cinsel erotik shop kaliteli sex shop sitesi film germanyouporn.de watch. fantazi sexshop kaliteli sex shop sitesi erotik icerikli porn izleme adresi. saglikli seks shop kaliteli sex shop sitesi ucuz sex shop kaliteli sex shop sitesi ZAYIFLAMA hakkinda hersey sadece zayiflamavediyet.net de. erotik erotik market kaliteli sex shop sitesi seks market seks market kaliteli sex shop sitesi cinsel shop sex shop kaliteli sex shop sitesi arkadasinimi kaybettin arkadas arama derdine son ver. Free zimun.com watch online. xxx free tahgo.com online. tv ukebu.com watch. film porno watch. hayat dolu SAĞLIK ÜRÜNLERİ kaliteli SAĞLIK sitesi fantastik emanuelshop.com kaliteli sex shop sitesi Guncel geciktirici sitesi. zayiflama derdine son ZAYIFLAMA zayiflama hapinda olay. Good Movie xresim.com watch. Online film izle me adresi. Canli TV buuz.net izle. Free porn movie watch. xxx german porn tv.